JÖVŐNKÉRT MOSOLYOK: VII. Néptánc Gála Szentesen

JÖVŐNKÉRT MOSOLYOK: 

"Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, elpereg a múlt!" (Ancsel Éva) - Amíg ilyen elhivatott pedagógusok, mint Bagi Ferenc és tehetséges diákok vannak addig vigyázunk a múltunkra, mert csak annak a nemzetnek van jövője, aki őrzi múltját! Nagy a tét, mert a globalizáció eszközei a pénz és a hatalom! Erősnek kell lennünk és összefogva segíteni a fiataljainkat! 

Keller Jánosné









A Szentesi Gyors tudósítása:
Nagy siker volt az újabb szentesi Néptánc Gála
(Képmelléklettel)

A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola és a Jövőnkért Néptánc együttes június 10-én, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban rendezte meg a 7. Jövőnkért Néptánc Gálát.
A művelődési ház nagytermét valóban zsúfolásig megtöltő közönség 14 produkciót láthatott a közel két órás műsorban.
A program elején a táncosokat és művészeti vezetőjüket, Bagi Ferenc néptáncpedagógust és koreográfust köszöntötte Keller Jánosné, a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola vezetője.

Kiemelte, hogy az iskolájukban már több mint egy évtizede folyik néptánc oktatás, és az utóbbi elért országos sikerek bizonyítják, hogy helyes úton járnak.
Az iskola, a gyerekek sokat köszönhetnek tanáruknak, aki a kezdetektől fogva részese a munkának, és természetesen az annak következtében elért sikereknek.
A műsorban fellépett a Jövőnkért Néptánc együttes felnőtt és ifjúsági csoportja, a szentesi Koszta József Általános Iskola előképzős és kezdő csoportja, a szegvári és a tiszaalpári művészeti iskolák csoportjai.
Ezúttal is a Suttyomba zenekar húzta a talpalávalót - most is a megszokott magas színvonalon.

A közönség mezőföldi, szászcsávási, Dél.-alföldi, Tyukodi, kalotaszegi, zoboraljai és gagybátori táncokat láthatott. Közöttük több olyan is volt, amellyel az idei Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál gálaműsorában vehettek részt, és arany minősítést kaptak rá.
A Gálát a Hagyaték címmel illették a szervezők, ennek jegyében felidézték Dr. Martin György, Pesovár Ferenc, Pesovár Ernő, Vásárhelyi László, Nyisztor György munkásságát, táncaikat, koreográfiáit, akiknek köszönthető, hogy néptánc hagyományainkat még időben felgyűjtötték és azok fennmaradtak.
A 7. Hagyaték Néptánc Gála óriási vastapssal ért véget.
Képmelléklet:



Megjegyzések